Story
Első alkalom , hogy egynél több fiúval voltam , egy kiránduláson
történt meg velem Mexikóban ahol a barátnőmmel Clarissával voltunk.
Mi mindketten 17 évesek voltunk és gimnáziumba jártunk. Ezt az utazást
ajándékba kaptuk jó tanulmányi eredményeink miatt. Egyik éjjel egy
siralmas mexikói bárban mulattuk az időt. Nagyon meleg volt ezért
csak a fürdőruhafeslőnk és egy miniszoknya volt rajtunk. Mindketten
eléggé leégtünk a napon , ezért egészen kellemesen hatott ránk a
kissé hűvös levegő.
Nagyon jó kedvünk lett attól a pár italtól amit elfogyasztottunk
ezt a közben hozzánk csapódott mexikói fiú is mondta. Nagyon jól
nézett ki fekete göndör haj , kreol bőr , fekete hatalmas szemek
a neve is olyan mexikói volt Pedro. Miután mindhárman jól kitáncoltuk
magunkat Pedro megkérdezett , hogy nem e lenne kedvem kimenni vele
a bár elé beszélgetni. Mondtam Clarissának , hogy mindjárt jövök.
De őt sem kellett félteni már közben nagyban beszélgetett egy másik
fiúval. Tehát kimentünk Pedro átkísért az utca másik oldalán álló
autójához felültetett a motorháztetőre és se szó se beszéd egyből
megcsókolt. Majd miután éreztettem vele , hogy nekem sincs ellenemre,
hogy csókolózzak egy egzotikus barna fiúval maga után húzott és be-
ültünk az autó hátsó ülésére. Miután beültünk felhúztam a bikini
felsőmet és engedtem , hogy szorongassa, szopogassa a mellemet.
Széttártam lábaimat mire ő rögtön közéjük feküdt. Csak arra vártam, hogy
bugyimat elhúzza az egyik oldalra , és rögtön oda is adtam volna
neki magamat. Természetesen már nem voltam szűz ,sok fiúval aludtam
együtt az iskolánkból , és nem ért váratlanul a nyomó érzés amit
farkával okozott mikor lábaim közé feküdt. Emlékeztem micsoda
fantasztikus érzés mikor egy megduzzadt farok belédcsúszik.
Felsóhajtottam mikor végre elhúzta bugyimat és farkával behatolt az
addigra igencsak benedvesedett puncimba. Megcsókolt miközben egyre
mélyebbre nyomta farkát testembe és valami mondott spanyol nyelven.
Én nem tudtam szólni , csak nyögdöstem ahogy farka ki be csúszkált
bennem , hamarosan igencsak meleg lett a kocsiban , nem elég , hogy
odakint is még elég meleg volt , de hamar beleheltük a kis kocsi
légterét. Mikor már közel jártam az orgazmushoz kinyitottam szememet és
megláttam , hogy az három fiú áll a járdán a kocsi mellett és minket
figyel. Első gondolatom a pánik volt , de Pedro csak most kapcsolt igazán
rá a dugásra. Nagyokat lökött és minden lökésnél nyögött egyet.
Majd megéreztem , hogy elélvezett. éreztem , hogy valami forró
dolog áraszt el , belelövellte puncim legmélyére is sikamlós spermáját.
Figyeltem a fiút ahogy lecsukott szemmel megragadta csípőmet és mélyen
benyomta még lüktető farkát a testembe. Nagyon közel voltam az élvezéshez.
Lassan odahajolt a fülemhez , és valamit spanyolul gagyogott bele.
Rámmosolygott majd megcsókolt és kihúzta lankadó farkát. Ahogy kihúzta
üresnek éreztem magam , hatalmas farka volt és eléggé kitágított , hogy
az amit belémlövellt lassan elkezdett kiszivárogni belőlem. Hátranyúlt
és kinyitotta az ajtót. Mikor kiszállt akkor húzta fel a nadrágját. Én
is összezártam a lábamat és megigazítottam a bikinifelsőmet
, de ahogy kinéztem a még nyitott ajtón láttam ahogy Pedró hat fiúval
beszélget nem értettem miről hiszen Spanyolul beszélgettek.
Belegondoltam , hogy most aztán tényleg alaposan kimulattuk magunkat
reméltem Clarissa is ilyen jól érzi magát , ahogyan én éreztem az előbb.
Már csak az zavart egy kicsit , hogy az ajtó még mindig nyitva volt
és aki csak benézett az láthatta , hogy melleim még mindig mennyire
be voltak indulva , hiszem mellbimbóim majd átdöfték a bikinifelsó
anyagát. Egy rendőrautó húzott el az alsó főúton szirénázva , mire
visszanéztem a fiúkra máris egy srác hajolt be a kocsiba félig
letolt nadrággal. Láttam , hogy alaposan fel volt izgulva , lábaimat
szétfeszítette és egyre közelebb nyomult készen arra , hogy bármelyik
pillanatban benyomja farkát nedves puncimba.Behunytam a szememet
ahogy farka alsó ajkaimhoz ért , de nem állt meg hanem egyből teljesen
belémnyomta farkát. Nagyon felizgathatta a látvány ahogyan az előbb
Pedró kefélt engem , mert nem telt el két perc sem és máris
beléméllvezett. Nagyon élveztem. Az egész srácból csak arra emlékszem ,
hogy öregebb volt mint Pedró. Olyan kertésztípus volt , tudod olyanok
akik elszedődnek kertésznek amerikai családokhoz és akin elfojtott
szexuális igényüket elégítették ki a ház asszonya esetlen még annak
lánya is. Már tudtam , hogy az egész csapat végig fog menni rajtam
és mindegyik telepumpálja a puncimat meleg spermával. A következő
fiú keményen baszott közben dicsért , hogy milyen jó kis nőcske is
vagyok , de a vége ennek is az volt hogy a lábam között levő résbe
engedte farkából előtörő gyönyörnedvét. Miután elélvezett és kihúzta
farkát nem szállt azonnal ki a kocsiból , hanem a kiszivárgó spermát
ujjaival szétkente szeméremajkaim között majd megemelve a derekamat
bekente a fenekemet is a meleg ragadós lével. Még azon az éjszakán
nem is volt orgazmusom , de mikor ez a srác dörzsölgetni kezdte csúszós
ujjaival csiklómat , pár másodperc múlva a gyönyör hullámai futottak
végig a testemen , és halkan sikongatva fantasztikus orgazmust éltem
át. Mikor kiszállt a fiú a kocsiból rögtön egy másik telepedett a helyére
és meg le sem csengett előző orgazmusom mikor ő máris melleimet kezdte
szopogatni , dörzsölgetni ... Istenem , micsoda fantasztikus farka
volt ! És milyen fantasztikusan bánt vele !
Miután lehúzta teljesen a bugyimat ami idáig csak félre volt húzva
és belémrakta duzzadó farkát , éreztem , hogy ez a farok idáig
nem tapasztalt gyönyöröket fog elémtárni. Mit mondjak nem is csalódtam
a srácban , kitartóan hosszasan kefélt. Többször is átéltem a gyönyört
a fiú alatt mire ő is elélvezett , persze akárcsak a többiek ő is belém-
pumpálta farka tartalmát. Mikor kiszállt kis szünet következett , fel
is ültem az ülésen és kifelé néztem a nyitott ajtón. Ahol nemsokára
Pedró mosolygós arca tűnt fel , megfogta a kezemet és húzni kezdett.
Kiszálltunk az autóból , közben megpróbáltam rend behozni a ruházatomat
egy kézzel nem nagyon sikerült , de ez nem is nagyon érdekelt , hiszen
vártam , hogy mi is fog történni. Pedró után haladva az utcán befordultunk
a következő sarkon ami egy sötét zsákutcában folytatódott. Ahogy lépegettem
a lábam belső fele rövid idő elteltével csillogni kezdett , a fiúk
által belémpumpált nagy mennyiségű sperma folyt végig a lábaimon végig
egészen le a bokámig majd bele a papucsomba.
Hátranéztem , de csak a megérzésemet láttam megvalósulni. A fiúk követek
bennünket. Mikor befordultunk a sarkon és előrenéztem bele a sötét
sikátorba egy lámpa tompa fényénél láttam , hogy az árnyékban még
egy pár fiú álldogál. Pedró megállított és szólt , hogy itt várjam meg.
Ő odalépett a fiúkhoz akik az árnyékban álldogáltak és spanyolul , hogy
ne értsem beszélgetni kezdtek. Hátranéztem , de a zsákutca elején
nem láttam semmi féle mozgást csak az a pár fiú állt a hátam mögött akiket
már az autóból megismertem. Úgy tűnt Pedró megegyezett valamiben az idegen
fiúkkal mert visszajött hozzám és vadul csókolni kezdett miközben vadul
a fenekemet kezdte markolászni. Miközben csókolt kezével végigsimított
hátamon egészen fel a nyakamig majd elől kezdte kezeit levezetni. Először
melleimet simogatta , mellbimbómat gyűrögette , majd mikor elég keménynek
találta őket tovább haladt lefelé és a még mindig nedves puncimat kezdte
el dörzsölgetni. Ezek után nem tudom , hogy mi történt csak arra emlékszem ,
hogy térdelek és két duzzadó Mexikói faszt tartok a számban. Közben a
hátamnál álldogáló fiúk is munkába lendültek és egymást váltva kefélték
sikamlós pinámat . Teljesen elvesztem. Fiúk dugtak engem , közben szoptam
a farkakat egymás után , miközben markolászták dörzsölgették melleimet.
Csak belegondoltam , hogy hányan is lehetnek és rögtön élvezni kezdtem.
Bevallom sokat képzelődtem olyanról , hogy egynél több fiú erőszakol meg
de ez legvadabb álmaimban sem gondoltam volna. Mikor már legalább a
harmadik fiú lőtte farkát a torkomra , már nem is foglalkoztam a
külvilággal csak szoptam és szoptam és nyeltem és nyeltem ...
Mikor már valahányadik adag került a számban éreztem , hogy a hátam
mögött levő fiú a fenekemet veszi célba , és szinte akadálytalanul
hatolt bele az addig szűz segglyukamba. Ha akartam sem tudtam volna
ellenkezni hiszen szám folyamatosan ki volt peckelve egymást sűrűn váltó
farkakkal , így hát beletörődve sorsomba hagytam , hogy egymás után
keféljék a seggemet is.
Mikor teljesen belémhatolt nagyon jó érzés kerített hatalmába, egy fasz a
számban egy pedig mélyen a seggemben. Így visszagondolva őrült voltam ,
hogy engedtem , hogy úgy bánjanak velem mint egy igazi kurvával.
A puncim már nagyon bizsergett miközben tovább szoptam a fiú faszát , és
éreztem , hogy a fenekemben levő fasz megduzzad miközben lassan mozgott
a srác majd hirtelen nagyon mélyre nyomta belém farkát és telepumpálta
meleg spermával a fenekem.A következő fiú a pinámat vette célba
majd miután eléggé benedvesedett ő is a fenekemet kezdte el kefélni
majd a következő is az az utáni is és az az utáni is. Nem is tudom ,
hogy hányan ürítették magukat a seggembe de 7-8 nál biztosan többen voltakt.
Csak szoptam faszt fasz után és egyre kevésbé kezdtem érezni a fenekembe
hatoló és élvező farkakat.A negyedik vagy ötödik fiú után a puncim
egyre jobban bizserget , már csak arra vártam , hogy végre valaki ismét
oda hatoljon bele és hogy végre ismét élvezzek. Nem is kellett sokáig
várnom a következő srác mikor bedugta farkát olyan gyors iramban tört
rám az orgazmus hulláma , hogy szinte elaléltam az érzéstől nagyon
jó volt érezni , hogy egy vaskos mexikói dorong csúszkál bennem
miközben egy másik éppen akkor élvez bele a torkomba. Arra eszméltem ,hogy
valaki rázogatja a vállamat Pedró volt az , megsimogatta az arcomat
majd adott egy törölközőt , segített úgy ahogy letisztítani a testemet
és segített felöltözni is. Visszamentünk az autójához beültünk és
hazaszállított a szállásunkhoz. Elbúcsúztunk , én felmentem a szobánkba
Clarissa már otthon volt , kérdezgetni kezdett , hogy hol voltam , mi
történt velem , de nem voltam nagyon beszélgetős kedvemben. Egy gyors
zuhany után beleestem az ágyba , és rögtön el is aludtam.
Nem tudom , hány fiú kefélt meg azon az estén , hányan markolászták
a melleimet , hányan pumpálták tele fenekemet meleg spermájukkal.
Csak valami furcsa mosollyal a szám szélében aludtam , ahogy álmomban
felelevenedtek a történések.
Clarissa másnap erősködött , hogy milyen aranyos fiúkkal ismerkedett
meg és aznap is menjünk vissza abba a bárba. De nekem nem volt nagy
kedvem hozzá , inkább azon az estén sétálni indultunk.
Hogy hogy nem arra a környékre tévedtünk ahol az ominózus bár is volt
de az utca másik oldalán mentünk , el nem volt kedvem bemenni.
Mikor elsétáltunk a bár előtt láttam Pedró autóját nem messze a másik
oldalon parkolni , a fiú rajta ült a motorháztetőn és kezeivel egy
fehér lányt ölelgetett.A lány szép volt , hosszú szőke haja volt. Lengén
volt öltözve csak egy kicsiny szoknya és egy hozzá passzoló kissé átlátszó
testre feszülő top volt rajta. Már már ott tartottam , hogy odamegyek
és figyelmeztetem a lányt , de belegondolva az előző napi estébe letettem
erről a szándékomról. Tapasztalja meg saját testén milyen 'veszélyesek'
a mexikói forró éjszakák.
Penny a helyén ült az osztályban, és kifelé bámult az ablakon.
Nézte a tavaszt , hogyan zöldellnek a fák , hogyan kergetőznek
a madarak. Annak ellenére , hogy utálta az iskolát a tanulmányi
eredményei nem voltak rosszak. Penny mindig is lázadozó természetű
volt , tanárai ezt nem is vették jó néven.
Sokszor zárták be őt iskola után valamelyik terembe büntetésből
a viselkedése illetve öltözéke miatt. Penny elvből utálta az
egyenruhát amire ő és osztálytársai is rá voltak kötelezve.
A leírásban így szerepelt : "....Lányok : sötét nadrág vagy szoknya
de a szoknya nem érhet térd fölé ...."
Penny elmélkedésének a tavaszról az iskolacsengő vetett véget.
Gyorsan összekapkodta könyveit , füzeteit begyűrte őket a
táskájába és sietősen az ajtó felé vette az irányt. De a tanár
Mr. Corey megállította őt , hogy beszélni akar vele. - Mit akar már
megint ez a bunkó.- gondolta Penny de engedelmesen megvárta míg
mindenki elmegy , becsukta az utolsó gyerek után az ajtót
és megállt a tanári asztal mellett. Mr. Corey végignézett hatalmas
barna szemeivel a lány ruházatán és így szólt a lányhoz.
" Mi a iskola szabályos viselete a lányok számára ?"
" Tudom a szoknya nem érhet a térd fölé" válaszolta flegmán Penny.
" És ez szerinted ami rajtad van ez szabályos ?" kérdezett vissza
Mr. Corey.
Penny elgondolkozott , hogy hazudja-e azt , hogy kimosták és összement
vagy , hogy ez a tavalyi szoknyája és azóta ennyit nőt , de inkább
úgy gondolta nem ront a helyzetén és nem mond semmit.
"Jól van Penny gyerünk megmutatjuk a viseletes Mr. Schroeder-nek.
Megkérdezzük ő mi gondol róla." Penny lesütött szemmel követni kezdte
tanárát az igazgatói iroda felé, és azon gondolkodott , hogy ebből a
helyzetből most hogyan vágja ki magát. Penny leült az iroda előtt egy
székre , és várta , hogy beszólítsák. Végignézett a folyosón
de már kihalt volt mindenki hazament már. Nemsokára kijött az irodából
Mr. Corey és szólt neki , hogy jöjjön be. Mr. Schroeder az igazgató
egy hatalmas fotelben ült , és ránézett Pennyre amint a lány megállt
előtte. "Ülj le " szólt neki az igazgató és megvárta míg a lány
elhelyezkedik a vele szemközt felállított széken. Megpróbált jó
kislánynak látszani és egyenes háttal ült kezét térdeire rakta.
Mr. Scroeder ismét végignézett Pennyn majd így szólt a lányhoz.
"Penny , milyen színű fehérneműt viselsz ?"
Penny elvörösödött. Honnan tudhatja ? Nem az előírt fehér alsóruházatot
viselte , hanem egy sexi világoskék bugyi és a hozzá tartozó kicsit
csipkés melltartó volt rajta.
Mielőtt valamit is válaszolhatott volna , Mr. Scroeder felemelte a
hangját."Penny , ez már nem az első probléma veled ebben a szemeszterben"
Penny tudta rögtön mire gondol az igazgató egyszer mikor zaklatták a
fiúk jól tökönrúgta Richy Dorney-t , nem viselt megfelelő méretű
szoknyát és most a fehérneműje .
"Ez már a harmadik figyelmeztetés , és ez egy hét felfüggesztéssel
jár fiatal hölgy !" mondta az igazgató.
Penny egyre rosszabbul kezdte érezni magát , mikor arra gondolt mit is
fog kapni az egy hét felfüggesztésért otthon , a szülei meg fogják
ölni.
"Vagy pedig elfogadod az elfenekelést helyette !"
Penny megijedt , még sohasem halotta volna , hogy akármelyik diákot
elfenekelték volna. Legális ez ?
"Van egy perced , hogy eldöntsd , ha nem fogadod el az elfenekelést
akkor rögtön hívom anyukádat és megmagyarázhatod neki , hogy miért
is lettél felfüggesztve." mondta Mr. Scroeder. A másik férfi
nem mondott semmit . Mr. Corey csak csendben figyelte a beszélgetést.
"Rendben van, elfogadom a fenekelést" mondta a lány.
Mr. Scroeder az íróasztalhoz lépett lepakolt róla mindent és utasította
Penny , hogy dőljőn rá az asztalra. Ahogy a lány ezt megcsinálta egy
'klikk'-et halott odafordította a fejét és azt látta , hogy
Mr. Corey ellép az ajtótól , tehát bezárta azt gondolta a lány.
Penny ráhasalt az asztalra , de szeme szögéből látta hogy mi is
történik a szobában. Mr. Scroeder odament a lány fenekéhez felhúzta a
szoknyáját ráhajtotta a lány hátára. Ezzel látni engedte
a lány kék bugyiját. "Hmm , huncut kislány " merengett el Mr. Scroeder
ahogy kezével puhán végigsimított a lány bugyiján. Pár ujját befűzte
a bugyi alá és elhúzva a bugyi egyik felét csupasszá tette a lány
fenekének jobb oldalát. Penny hátranyúlt , hogy visszatornázza
a bugyiját a rendes helyére de az igazgató elkapta a kezét és
nem engedte , hogy megcsinálja. Penny ijedten , és el-elakadó
lélegzettel várta a fájdalmat. De az igazgató nem ütött , inkább a
lány fenekének másik felét is csupasszá tette mintegy átalakította
a lány bugyiját tangává. A hirtelen lecsattanó kéz meglepte Pennyt
de nem sikított fel annyira nem fájt neki. Mr. Scroeder pár darabot
a kezével rácsapott a lány félig lecsupaszított fenekére , majd
hátralépve gyönyörködni kezdett a kissé pirosodni kezdő fiatal fenékben.
"Most te jössz Greg !" szólt oda Mr. Corey-nak az igazgató. A lány
hátranyúlt kezeivel és eltakarta pirosló kissé sajgó fenekét.
"Állj kis terpeszbe , és vedd el onnan a kezed , így nem tudom rendesen
eltalálni !" utasította a lányt Mr. Corey. Penny miután engedelmeskedett
a parancsnak , összeszorított szájjal várta a következő ütést. De nem
következett be , helyette inkább Mr. Corey a lány bugyiját húzta le
egy mozdulattal a lány bokájáig és olyan gyorsan , hogy Penny nem is
tudott ellene védekezni. Azonnal megpróbált felegyenesedni az asztalról
de egy erős férfikéz nyomta vissza. És lesújtott egy kéz "Fel akarsz
kelni? " ütött újra a tanár "Még mindig fel akarsz kelni?" sújtott
le újra a tenyér. Mikor már meg lett törve Penny azon akarata , hogy
ő bizony felegyenesedik az ütések elmaradtak.
"Nézd milyen csodaszép feneke van , nem igaz ?" kérdezte Mr. Corey
Mr. Scroeder-től.
"Nagyon tetszetős , és a lába is szép formás" válaszolta a férfi.
Penny próbált közben nem tudomást venni kiszolgáltatott helyzetéről
de ennek akadályt vetettek az újból meginduló ütések. Nem lehetett
letagadni de a lányt iszonyosan felizgatta a helyzet.
Mr. Corey miután abbahagyta a verést simogatni kezdte a lány fenekét
ujjával végigsimított azokon a helyeken ahol már jól látszódtak
ő és a másik férfi ujjainak lenyomata a fiatal fenéken.
Penny halkan morogni kezdett mikor érezte , hogy a férfi a fenekére
teszi kezét. És hangosan felsóhajtott mikor a férfi gyúródatni ,
dögönyözni kezdte fenekét. Hangot halott bal oldaról odafordította a
fejét. Penny figyelte ahogy Mr. Corey letolja a nadrágját földre.
Csak alsónadrág maradt rajta , de már azon keresztül is látszott
hogy eléggé fel van izgulva , farka csak úgy meredezett az alsónadrág
alatt. Hátralépett , Penny puncija már bizsergett a felizgulásától
de közben félt is az újabb ütéstől. Egyszer csak mintha összebeszéltek
volna a férfiak megragadták a lány , megfordították és a hátára
visszafektették az asztalra. Míg Mr. Corey lefogta a lány kezeit az
igazgató teljesen lehúzta a lányról annak bugyiját , és kissé hátralépve
gyönyörködni kezdett a lány kissé felizgult punciján."Tetszik ahogy
le van vágva a szőröd" szólt Pennyhez aki el is vörösödött mert még
senkinek sem engedte látni a tanga fazonra borotvált intimszőrzetét.
A lány figyelte a férfit aki egyszer csak nyelvét szájából kidugva
olyan mozdulatokat csinált mintha a lány punciját nyalná. Ez annyira
meglepte Pennyt , hogy elfelejtett karjaival védekezni ,nem mintha
eddig is tudott volna hiszen a másik férfi a karjait tartotta. Ekkor
Mr. Corey elengedte a lány kezeit letolta nadrágját , és Penny asztalon
fekvő fejéhez lépett erőszakosan elfordította a lány fejét és farkának
duzzadó fejét a lány ajkai közé erőltette."Szopjad , te huncut kislány.
Szopd a faszom," utasította a lányt. Még jobban benyomta a lány szájába
farkát és elkezdett mozogni annak ajkai között."Te kis cafka ...
.. szopjad a nagy farkamat !".Egyszer csak Penny új szorító érzést
kezdett érezni puncija felől. Fejét nem tudta odafordítani , hogy megnézze
mi történik. De rögtön gondolta , az igazgató előrébb lépett és belökte
felizgult farkát a lány általa csinosnak tartott puncijába. Penny lihegett
miközben két férfi farka gyötörte, egyik a szájában mozgott a másik
pedig a punciját kefélte. Penny szopta és nyalta a hatalmas farkat
amit a szájába erőltettek , mialatt az igazgató farka csúszkált ki és be
az ő egyre jobban benedvesedő pinájába."Válltoztassunk egy kicsit" mondta
Mr. Scroeder "Menjünk le a földre és ott dugjuk tovább !".Penny tanárai
egyszerre húzták ki farkukat a lányból , felültették Pennyt az asztalra.
Majd kezeit fogva elhúzták az asztaltól."Állj négykézlábra a szőnyegen!"
utasította Pennyt az igazgató aki közben a lány háta mögé lépett.A
kicsit meghökkent lány annak ellenére , hogy nem akarta ,hogy a két férfi
szabadon állítgassa őt ahogyan csak akarják, lassan követve az
instrukciót letérdelt a szőnyegre. Lassan kezdett beletörődni helyzetébe
és lassan átengedte gondolatait annak , hogy a férfiak akárhogy
használhatják testét .A két férfi sokkal nagyobb voltak nála , így tehát
az ellenkezés nem is vezetett volna eredményre. Ha megpróbálna ellenkezni
könnyen erőszakba menne át a dolog , és talán nem is félt jobban
bármitől is Penny minthogy ki legyen szolgáltatva két férfi brutális
vágyainak. Ezért Penny nem is ellenkezett , rájött , hogy nincs értelme.
És letette kezeit is az éppen elétérdelő férfi lábai elé.Mr. Corey
nagy farka pontosan az arca előtt lengedezett. Figyelte a erős, vérrel telt
farkat és gondolta , hogy tanára megint az akarja hogy vegye a szájába
és lassan átfutott a gondolat Penny fején is hogy valójában ő is akarja.
Közben hátul Mr. Scroeder letérdelt dagadó fasszal a lány háta mögé
és megfogva a lány szoknyáját lerántott róla. Közelebb mozgott
a lány hátsójához , és miután megsimogatta a még igencsak piros feneket
farkát megfogva ismét belökte a lány nedves puncijába. Penny felnyögött
ahogy az igazgató farka ismét teljesen kitöltötte belsőjét. De ahogy
felnyögött nyitott szájába Mr. Corey benyomta farkát ."Szopjad huncut
kislény" utasította a lány majd a lány fejét megfogva mozogni kezdett.
"Te jó ég , ez a pina nagyon jó !" kiáltott fel Mr. Scroeder ahogy
farkát egyre mélyebbre döfködte a lányba.
"Szopjál keményebben , kis kurva !" parancsolta Mr. Corey miközben tovább
folytatta a lány szájbakúrását.
A csúnya beszéd egyre jobban felizgatta Pennyt , már előtte is fantáziált
arról , hogy egy tanárával ilyesmi vad dolgokat művel. De még legmerészebb
álmaiban sem gondolt olyanra , hogy két férfi egyszerre gyűri ,
gyömöszöli fiatal testét.
Penny erősen megfogta Mr. Corey farkát majd kezével izgatva a tanár farkát
kivette a szájából de nyelvével folyamatosan nyalogatta azt.
Csodálatosan szopott , és ez a kezében tartott farkán is meglátszott
hiszen érezte , ahogy egyre jobban lüktet a kezében tartott örömrúd.
Mr. Scroeder ráhajolt a lányra , lenyúlt dereka mellett és a lány nedves
puncijánál benedvesítette ujjait. Mikor már ujjai eléggé nedvesek voltak
a sikamlós létől , felegyenesedett és dörzsölgetni kezdte a lány fenekét
és az ott található újabb örömszerzési bejáratot.Figyelmesen ,és nagyon
óvatosan kezdte felderíteni Penny fenekén található lyukat , először
egy ujjával a bejáratot nedvesítette meg majd kicsit benyomva ujját
körkörös mozdulatokkal benedvesítette a lyuk belső felét is.
Lassan áterőltette ujját az izomgyűrűn , majd óvatos mozdulatokkal
ujjával kefélni kezdte a lány fenekét. Mikor ujját befelé nyomta a lányba
farkával olyan ritmust vett fel , hogy az akkor éppen kifelé mozogjon.
Így ezzel a tempóval egyre jobban felizgatta a lányt , aki egyre
jobban belemelegedett ebbe az erőszakos játékba. Egyre mélyebbre próbálta
ujját a lány fenekébe nyomkodni , majd mikor tovább nem is tudta
úgy kezdett játszani a lány fenekével miközben persze tovább kefélte a
lányt , hogy ujját teljesen kihúzta és figyelte a lány segglyukát
hogyan záródik össze. Mikor már eléggé könnyen felvette a lány feneke
egy ujjának keresztmetszetét , eléggé könnyen és akadálytalanul tudta
egy ujját becsúsztatni a lányba, Mr. Scroeder áttért a kétujjas ujjazásra.
És közben nézte ahogy a lány feje felemelkedik majd lesüllyed így
mozogva Mr. Corey farkán. Ujjait lassan csúsztatta a lány fenekében , és
ugyanolyan lassan mozgatta farkát a lány nedves puncijában.A lány
először nem is gondolta , hogy ilyen is megtörténhet vele mármint , hogy
lesz olyan férfi akinek engedni fogja hogy a fenekét is használja.
Amikor a férfi ujja becsúszott a fenekébe először olyan fájdalat várt
mint mikor a szüzességét elvesztette, de a fájdalom nem jött inkább
egy kellemes izgató érzés vette át a helyét.
" Ó igen , szopjál te kis kurva" nyögött Mr. Corey "Szopjál jól te
kis faszszopó!"
Penny egyre közelgett a tetőponthoz ,mikor végre elélvez már nem félt
semmitől illetve csak attól , hogy a férfiak abbahagyják a mozgást.
Mr. Scroeder lenézett és észrevette Penny testén azokat az árulkodó
jeleket amiből arra következtetett , hogy a lány mindjárt élvezni fog.
Lány pinája ismét egyre jobban nedvesedni kezdett , testén apró remegések
hullámai futottak át, ő is megpróbálta felvenni a férfi ritmusát és egyre
jobban besegített a mozgásba.Elmosolyodot a lány reakcióját látva de
egy pillanatra sem gondolt arra, hogy abbahagyja amit elkezdett.
Mikor érezni kezdte hogy a lány hüvelyizmai megfeszülnek , és ujjait
sem tudta már olyan könnyen csúsztatgatni a lány fenekébe elérkezettnek
látta az időt , hogy ő se fogja vissza tovább magát , így tehát
összpontosítani próbát orgazmusára ami nem is váratott sokat magára.
"Te jó ég! Micsoda pina!" nyögte a férfi , miközben egyre vadabbul döfködte
a lányt."Mindjár megtöltöm a pinádat !"
De Pennyt jobban foglalkoztatta a már pár másodperce tartó orgazmusa mint
a férfi nyögése , tovább mozgott , húzogatta rá magát a férfi kitörni
készülő farkára. Ami nem is késett sokáig Penny is éppen a csúcsponton
tartott amikor érezte belsejében szétáradni az igazgató forró spermáját...
Erősen lihegve húzta ki a lányból farkát."Ben most te dugd meg, azt
ez a legforróbb punci az egész iskolában."
"Ezt majd nemsokára kiderítem" mondta mosolyogva Mr. Corey és kihúzta
farkát a félájult lány szájából. Penny halotta , hogyan vélekednek
róla tanárai , és ez kicsit bosszantotta is hogy csak a szexuális
vágyat látták benne, de jobban belegondolva és visszaemlékezve az éppen
most átélt orgazmusára az a harag elmúlt és szinte kívánta , hogy
a két tanár farka ismét hatoljon bele a testébe.A férfiak felálltak
csak Penny marad négykézlábra ereszkedve a szőnyegen. Mikor helyet
Mr. Corey és Mr. Scroeder helyet cserélt és ismét letérdeltek a lány teste
elé és mögé Penny már nem bírt magával és azon nyomban ráhajolt az
igazgató lankadó farkára és szívni-szopni kezdte azt.
Mr. Corey pedig azon nyomban rátért a lényegre farkát teljesen benyomta
nemcsak a lánytól nedves pinába. Erőteljesen kezdte el kefélni a lányt
"Igazad volt tényleg fantasztikus a kis kurva pinája!"
Az előző szopástól alaposan felizgult férfinek nem kellett sok hogy
el ne élvezzen. Hatalmas nyögéssel bocsátotta útjára farkából előtörő
spermáját. Mozgott még a lányban majd mikor farka pelyhüdni kezdett
kihúzta."Hát ez tényleg fantasztikus volt" szólt oda az igazgatónak
mosolyogva " remélem nem tanult a leckéből és még jó párszor meg kell
büntetnünk őt..."
A gyerekek végre elaludtak és mi egyedül maradtunk. Alice a kedvenc székében ült, és újságot olvasott. Mögé álltam és elkezdtem masszírozni a nyakát. „Umm, köszi Sue, ez jól esik!" Számat a nyakához emeltem és megcsókoltam. Megérezte parfümöm illatát. „Ó, imádom ezt a parfümöt. Ez azt jelenti, amit általában jelenteni szokott?"
„Igen szerelmem." Egy percig a füleit harapdáltam, majd megszólaltam:" Adj nekem néhány percet, és gyere fel utánam a hálószobába. Van egy meglepetésem a számodra."
Félig hátrafordult és megcsókolt. „Oké, ez jól hangzik." Még egyszer megsimogattam a nyakát, majd felügettem a szobánkba. Becsuktam az ajtót, és meggyujtottam a mi kis olajlámpánkat. Ez sokkal hangulatosabb fényt áraszt, mint egy elektromos égő. Farmeromat a bugyimmal együtt a földre dobtam. A pólóm következett, majd rögtön utána a melltartóm, amit a kredencre hajítottam. Az ágyba huppanva, lehúztam a zoknimat is. Gyorsan összeszedtem minden cuccot a földről, és a kosárba tettem. A tükör elött állva elsimítottam a hajamat, és felvettem az Alice- tól kapott nyakláncot. Aztán hátraléptem, hogy megnézhessem az összhatást.
Szeretem a testemet. Keményen megdolgozok érte, hogy kondícióban tartsam. Jason születése után nagy erőfeszítésembe került vissza nyerni az alakomat, ami nagyából sikerült is. Alice- nek tetszett és ez az ami igazán számít. Melleim még kemények, noha egy kissé lelógnak. Hasam csak enyhén telt, és a fenekem egyszerűen tökéletes. Különösen ma.
Reggel, mialatt a srácok az iskolában voltak, kiborotváltam magam azzal a céllal, hogy meglepjem Alice-t. Most már csupasz voltam! Puncim olyan simán nézett ki. Kezemmel végigfutottam rajta, és ez olyan selymes érzés volt. Ahogy arra gondoltam, hogy Alice kezei ott matatnak és nyelvével nyalogatja, teljesen beindultam. „Most már hagyd abba, Sue!"- modtam magamnak. „Alice mindjárt itt lesz, neked meg az ágyban lenne már a helyed."
Beugrottam az ágyba és magamra húztam a takarót, így Alice- nek majd várnia kell a meglepetésre. Már közeledett. Két pohár borral a kezében jött be az ajtón. Fölém hajolt és megcsókolt, majd átnyújtotta az egyik poharat. Miközben kortyolgattam belőle, ő letette a poharát, és visszament becsukni az ajtót. Az ágy lábánál állva, lassan kigombolta a fehér blúzát, amit a dzsekije alatt viselt. Gombóccá gyűrte, aztán a szennyes zsákba hajította. Majd hátranyúlt, kicipzározta szoknyáját, és kilépett belőle. Bugyijától is megszabadult, majd hanyagul a melltartóját is ledobta. Csak a harisnyát hagyta magán. Ez az a fajta harisnya volt, ami fennmarad az ember combján.
Csodálatos volt. Imádom, ahogy kinéz. Rövid haja vörösesbarna volt. Kis mellei nagy mellbimbókban végződtek. Hasa lapos. Neki nem voltak súlyproblémái Julie születése után, amiért nagyon is irigyeltem. És az az aranyos puncija. Ó, beleborzong, ha az ízére gondolok. Levette fülbevalóit és az asztalra rakta őket. „Itt hagyd abba! Ne vedd le a harisnyád. Csak gyere az ágyba."- suttogtam.
„Mi a meglepetés?"- kérdezte, miközben mellém fészkelődött.
„Ki fogod találni."- válaszoltam, és megcsókoltam.
Egymáshoz hajoltunk. Kezem az arcához ért, az övé a mellemet simogatta. Azonnal megérezte milyen izgatott vagyok, bimbóim olyan kemények voltak, akár a kő. Egyiket ujjai közé csípte. Az intenzív érzés nagy levegővételre kényszerített. Alice, nyelvét a számba rakta. Erősen szopogattam. Kihúzta, majd ismét benyomta, tovább örömöket ígérve. Elismeréssel nyögtem fel.
Lenyúltam, hogy érezzem melleit, amint megszakította a csókot, és száját a nyakamhoz nyomta. Kezeimet a melleire tettem, és erős masszírozásba kezdtem. Ő játékos harapásokkal válaszolt. Mindig is tudta, mivel tud igazán megörjíteni. Puncim már teljesen átázott. Alice is nagyon beindult. Mellbimbói duzzadtak, és kemények voltak. Barátnőm azokat a bizonyos hangokat hallatta, melyek arról tanuskodtak, hogy teljesen begerjedt.
Keze még mindig az egyik mellemen dolgozott, mikor megnedvesítette ajkait, és a bimbót a szájába vette. Fejem hátracsuklott, és hangosan nyögdécseltem:" Ó,szopjad, kérlek, szopjad! Szopd a melleimet, Alice." Általában nem szoktam beszélni miközben szeretkezünk, de néha, mint ebben a helyzetben is, elkezdtem gügyögni, és „etetni" Alice-t. Keze elindult a testemen lefelé. Hamarosan felfedezi a titkomat.
Ujjai fürgén haladtak lefelé a hasamtól az ágyékomig. Mikor elérték uticéljukat, hirtelen megálltak. Nem egészen azt találták amit vártak. Alice abbahagyta a mellem szopását. Kérdőn nézett rám:" Sue, csak nem...?" A kérdés a levegőben lógott egy darabig.
„Igen,"- kuncogtam. „ Vess rá egy pillantást."
Félre hajtotta a lepedőt. A csupasz puncim ott csillogott a saját nedvében. „Ó, Susan Michelle, ez csodálatos!" Kezével végigsimított rajta. „Olyan bársonyos!" Dörzsölése nyomán meg több nedv szivárgott ki a nyílásból. „És milyen csúszós... imádom!" Megint megcsókolt, és a kezeit körkörösen mozgatva, szétterítette a nedvességet a területen. Ujjait a szánk közé emelte, és mindketten megkostóltuk őket. „ Ki kell, hogy nyaljalak!" És már mozdult is.
„Kérlek, Alice. Ó, kérlek. Már akkor nagyon akartalak, amikor kiborotváltam magam." Alice elérte célja tárgyát. Nyelve azonnal rátalált a csiklómra. „Ó,igen, nyald ki a pinám, Alice. Szopd a csiklóm, iiigeeeen! Ez az." Alice, jobb kezét szája alá emelte, és benyomta a forró punciba. Először két, majd három ujjal hatolt be, majd kihúzta, és megint be. Eközben szájával varázslatosan megdolgozta résemet. Kezeimmel a fejét fogva gyengéden magamhoz szorítottam, ujjaim a hajával játszottak.
Az első orgazmus gyorsan jött! „Ó Istenem! Ó Alice!"- sikítottam. Fejét szorosan tartottam a görcs ideje alatt.
„Mókás dolog elélvezni látni, így kopaszon!"- kuncogott fel Alice, mikor túl voltam rajta. „Lássuk meg tudjuk- e csinálni megint?"
Ahogy nyelve a szeméremajkaim közt siklott, ujjait levette puncimról. Azok a seggem felé vették útjukat. „ Ó, dörzsöld a segglyukamat, Alice, dörzsöld!" Kezelésbe vette a lyukat ‘gyönyörnedves’ ujjaival, miközben nyelve fürgén ki- be csúszott a pucimba. Bal kezével rátalált csiklómra, ujjaival megragadta, és masszírozni kezdte. „Ó, iiigeeen. A csiklóm, a csiklóm, dörzsöld a csiklóm." Aztán az egyik nedves ujját becsúsztatta a segglyukamba. „Aaah, igen, óóó!" Nemsokára elkezdte ki- be mozgatni. Ennyi kellett csak. Testem vadul remegni kezdett, én meg a legkülönfélébb kiálltásokat hallattam. Puncim újra és újra görcsbe rándult. Az egész testem megrázkódott. A lepedőt markolásztam, egészen addig tartottam, míg a testemen végigsöprő hullámok el nem ültek.
Egy percig csendben feküdtünk, aztán azt mondtam: „Most pedig, Alice, én akarlak megízlelni téged. Ki akarom nyalni azt a forró, nedvedző pinádat. Gyönyörnedveddel akarom beteríteni arcomat, és közben szopni akarom a csiklódat."
„Elég szókimondók vagyunk ma, nem?" nevetett Alice. Én ott maradtam ahol voltam, Alice pedig beterpesztett az arcom felett. Imádom ezt a látványt: kék harisnyája egy pár inchre végződött nyitott, nedvességtől csillogó, vastag barna szőrzettel fedett puncijától. Feljebb pedig két cuki kis mell és végül a kócos hajjal keretezett csinos pofika.
Ujjai elkalandoztak egy pillanatra, hogy játsszon magával. „Ez az amit akarsz, Sue?" Válaszul egyszerűen felemeltem a fejemet, és nyalni kezdtem. Kezeimmel felnyúltam, megragadtam a derekát, és lejebb húztam. Kezei a melleivel játszottak.
Imádom Alice ízét. Vannak napok mikor nem tudok betelni vele. Olyan mélyen nyomtam belé a nyelvem amennyire csak tudtam, közben hátranyúltam, és szűk segglyukával játszottam. Ujjai mellbimbóin táncoltak: csípkedve, csavargatva. Egy nyögés kiséretében széjelebb rakta lábait, és egy kissé hátrébb csúszott. Tudtam, azt akarja, hogy a csiklóját szopjam. Egy kicsit ingereltem körülötte, mire Alice nyögdécselni kezdett: „Kérlek, Sue, kérlek, most." Fogtam magam, és kemény csiklóját az ajkaim közé vettem és szoptam, mintha valami cukorka lenne. (ami szerintem az is) Felkiáltott: „Ó Istenem!". Puncija izmai összehúzódtak, és még több nedv öntötte el arcomat.
Alice kimerülten, lejebb csúszott, és mellém kuporodott. Ujjaival mintát rajzólt mellkasomra, aztán kezét a puncimhoz rakta. Elmosolyodott, amint megérintette, és nagyon lassan követte ujjaival a szokatlan kontúrokat. „Köszi Sue."- suttogta. „Szeretlek."
„Én is szeretlek,"- megcsókoltam. „Néha szükségünk van valami újra."
„Igen." Láttam, hogy milyen fáradt. Ez egy hosszú nap volt a számára. A takaróért nyúltam, magunkra húztam, és eloltottam a lámpást.
„Aludj jól."












