bögyös macák

Diamond Sex Shop Webáruház


casanovavideok

green snake forte
LOBO A FIÚ - III

LOBO A FIÚ - III. rész

 

A barátom

Tegnapelott feljött hozzám egy régi barátom, akivel még elozo munkahelyemen dolgoztunk együtt. Most valami
fejlesztési unkája van, így megkért magyarázzak már el neki néhány dolgot, amit nem ért. Szívesen megtettem, mivel jó barátok voltunk. Sosem gondoltam róla, hogy bárminemu vonzalmat érez a férfiak iránt, hiszen szép barátnoje van, akit én is ismerek és azt gondoltam, ez ot teljesen kielégíti.

Ültünk egymás mellett, én pedig folyamatosan magyaráztam neki a számítógép elott, hogy mit hogyan kell csinálni.
Nagyon meleg volt, és mivel otthon voltam, nem volt rajtam csak a rövidnadrágom, ami alá semmit sem vettem, meg egy póló. O is hasonlóan volt öltözve.

Egy ido után ki kellett mennie a wc-re, s addig meg akartam keresni neki valamit a számítógépen. Ahogy keresgéltem, megtaláltam azokat a képeket, amit nemrég töltöttem le az internetrol. Szép képek voltak, szép fiúk, különbözo pózokban, meg volt jónéhány, ami fiatal fiúk szeretkezéseit ábrázolta. Míg o kinn volt, addig végignézegettem a képeket és bizony nem vagyok fából, a gyönyöru testek és helyzetek látványától megmerevedett a farkam. Mivel alsónadrág nem volt rajtam, kidülledt a nadrágom. Amikor a barátom
visszajött nem törodtem vele, de a képeket persze bezártam és úgy tettem, mintha még mindig keresnék valami mást. O megint mellémült, és észrevette erosen domborodó rövidnadrágomat.

- Mi az, csak nem szexképeket nézegettél? - kérdezte váratlanul.

Én elpirultam egy kicsit, de tagadtam. Tovább magyaráztam neki, de egyre többször vettem észre, hogy figyeli a
nadrágomat. Nem tudtam mire vélni a dolgot, mert azt hittem nem érdeklik a fiúk. Gondoltam, teszek egy próbát.
Hátradultem a székemben, és így magyaráztam neki. A farkam még mindig ágaskodott és ez megtette a hatását.
Folyamatosan azt figyelte, miközben mondtam neki amire kíváncsi volt. Ezen kicsit felbátorodtam és megkérdeztem.

- Kíváncsi vagy, milyen képeket nézegettem?
- Persze, mondta.
- Rendben, válaszoltam,- de nem biztos, hogy tetszeni fog.
- De én biztos vagyok benne- mondta és a monitort nézte.

Elokerestem neki a képeket és hagytam, hogy nézegesse. Közben kimentem a konyhába, hogy igyak egy pohár
ásványvizet. Nem siettem vissza, hagytam, hogy végignézze mindet. Amikor bementem azt láttam, hogy a nadrágján keresztül simogatja a farkát.

- Nagyon jó képek, mondta, s ekkor már tudtam, hogy o is vonzalmat érez a fiúk iránt.

Melléültem, és elkezdtük elölrol nézegetni a képsorozatot. Volt egy kép, amin két szé fiatal srác volt együtt és
orálisan szeretkeztek. Amikor odaértünk, rápillantottam a barátomra. O is visszapillantott és nyelt egy nagyot.
Lecsukta a szemét és azt hiszem nagyon kéjesen sóhajtott egyet. Amikor kinyitotta a szemét még mindig ot néztem. O nem várt tovább, megsimogatta a combomat. A farkam már lankadóban volt, de ettol, mintha ezer liter vér tódult volna bele, ismét megmerevedett egy szempilantás alatt. O ezt észrevette és mosolygott. Visszamosolyogtam rá, ekkor kiszállt a székébol és letérdelt elém. Az arcával a nadrágom kidülledo részét simogatta, miközben kezeivel a combomat simította végig. A térdemtol indult, majd amikor elérte a combom tövét, finoman az egyik ujjával benyúlt a nacimba. Amikor hozzáért a farkamhoz, nyögtem egyet kéjesen, mintegy megadva ezzel az engedélyt, hogy tovább csinálja. Lassan lehúzta a nadrágomat és levett a pólómat is, miközben a testemet csókolgatta. Én is segítettem neki, s néhány pillanat múlva meztelenek voltunk. Még mindig a székben ültem, hátradoltem, lábaimat szétraktam amennyire csak bírtam, az egyiket a mellettünk lévo ágy szélére, a
másikat pedig az asztalra. Megint letérdelt elém, és a bokámtól kezdve elkezdte csókolgatni a lábamat, egyre
közelebb haladva a farkam felé. Amikor odaér, a két tenyerével a golyóimat közrefonta és simogatta, a szájával
a makkomra tapadt és elkezdte óvatosan szívni. Leírhatatlanul jó volt.
Aztán megnyálazta a mutatóujját és elkezdte a fenekem nyílását izgatni a bal kezével. A jobb kezével a farkam
tövét húzogatta, miközben a szája egyenletesen szopta a makkomat. Lassan bevezette az ujját és mintha
szeretkeznénk, ki-be mozgatta a fenekemben. Az anális izgatás és a finom szopás hatására nemsokára oda kerültem, hogy majdnem elélveztem, de még nem akartam.
Megfogtam a kezét és odavezettem az ágyhoz. A hátára fektettem és én is végigsimogatam a testét. Az o farka is
mereven állt és ez rendkívül izgató volt. Nem sokat teketóriáztam, rávatettem magam és elkezdtem szopni. Nagyon
jó volt neki, mivel fantasztikusan jól tudok szopni. Amikor közeledett a csúcshoz, akkor abbahagytam és a kezemmel simogattam tovább a makkját. Eztán óvatosan megemeltem, majd szétfeszítettem a lábait. Gyönyöru feneke pont az ágaskodó farkam elott volt. Benyálaztam a nyílást és óvatosan beléhatoltam. Azt hiszem, már nem volt szuz a feneke, mert elég könnyen be tudtam hatolni, persze az is lehet, hogy már nagyon fel volt izgulva. Elkezdtünk szeretkezni, gyengéden, de mégis eroteljesen. Közben folyamatosan simogattam a makkját és mindketten nagyokat nyögtünk a földöntúli élvezettol.Egyszer csak éreztem, hogy nem bírom tovább, ki akartam
húzni a farkam, hogyne benne süljek el. Nem engedte, magához láncolt a lábaival, és megfogta a kezemet, jelezve,
hogy simogassam erosebben és gyorsabban a makkját, mivel o is közel jár a végkifejlethez. Megtettem, s pár másodperc múlva, ugyanabban a másodpercben élveztünk el. Én egy nagy sóhajjal, o pedig olyan sikoltással, ami bármelyik szuzlánynak becsületére válna. Teleengedtem spermával, de nem érdekelte, hanem még tovább mozogtunk egy kicsit. Aztán ráfeküdtem és pár percig nem mozdultunk, nem szóltunk, csak pihentünk egymáson.
Végül kihúztam a farkam és elmentem megzuhanyozni, mivel a meleg miatt nagyon leizzadtunk mindketten. Velem jött o is. Beálltunk a zuhany alá, és megmostuk egymás testét. Ahogy zuhanyoztunk, megint megkívántam. Elkezdtünk csókolózni a zuhany alatt, hevesen, s vadul egymást ölelgetve. Hamarosan mindkettonk farka merev lett. Nemsokára újra hatalmas sikoly rázta meg a fürdoszoba csendjét.
Ezek után már nem tudtunk odafigyelni arra, hogy milyen szakmai kérdéseket beszéljünk meg. Hamarosan elbúcsúzott, de megigérte, hogy jövo hétem újra eljön, hogy befejezzem a magyarázatot.

 

szextörténetek mobilra, erotikus történetek, erotikus történet, sex geschichten, szextörténetek, szex történet, sex történetek, sex priče za mobilni

vigrx gold

casanovavideok



websas.hu


Szex videók

Ajánlott honlapok:

Erotika.lap.hu

Nőcsábítás Mesterfokon

Sorozatos Orgazmus

Szexuális Felizgatás